Gondolatok a Válságról

Írta: Szabó Miklós

…..Azt az igazán hálás és kellemes feladatot kaptuk, hogy készüljünk a válság témájából a mai szemeszternyitó összejövetelre. Ez számomra annál is izgalmasabb, mert nem vagyok gazdasági szakember. Úgy, hogy a téma azon részéből készültem, amihez úgy gondolom, ennél talán jobban értek.

Persze van ennek a feladatnak kellemesebb oldala is, nevezetesen, hogy időt bőségesen kaptunk rá, ugyanis ez a felkérés a héten, szerda reggelre érkezett a számítógépemen!

Az egész világon gazdasági válságról beszélnek, beszélünk mi is, és mindenki. Úgy teszünk, mint az az egyszerű ember, aki miután alaposan bepityókázott, leesett a mezőn a lovas kocsi bakjáról, és jó mély álomba szenderült. Amikor felébredt, látja, hogy a szekér ott van, de a lova sehol sincs. Ekkor aztán így okoskodik: ha én vagyok én, akkor ellopták a lovamat. Na most ha nem én vagyok én, akkor viszont találtam egy szekeret! Hogy honnan, és talán még inkább, hogy mit nézünk? 

Az általánosan elfogadtatott nézet, hogy okozó-ként gondolunk a válságra, aminek vannak a bőrünkön is érezhető következményei, melyekkel nap, mint nap találkozunk is. És így is fogadjuk el, mondván, igen, ez nagyon nehéz időszak, így alakult a világ, hogy ez történt, ezt kezelni kell. Különböző stábok alakulnak világszerte a kialakult helyzet kezelésére, orvoslására, és mi reméljük, hogy majd jól és hatékonyan végzik a munkájukat, bizakodunk, hiszen ők értenek hozzá, majd rendbe hozzák ezt az így alakult helyzetet. És ekkor, majd szép lassan, ez az önjárónak beállított rém, ti. a válság, a sok-sok kezelés hatására megszelídül, elenyészik, vagy éppenséggel jóvá válik, elfeledve, hogy ő tulajdonképpen a Válság. 

Ezen a ponton kérdem én, hogy ez a mindennapossá vált rémséges két szó „gazdasági válság” mit is jelent valójában? Még egyszer mondom, nem vagyok szakember a témában, fogadjátok el, hogy nem is gazdasági szemszögből beszélek róla. 

Mi itt az iskolában, az Iskola bemutatásakor hallhattuk, hogy az alapító, Mr Leon McLaren valójában a társadalmi igazságtalanságok kutatásával kezdte, 1937-ben, míg hosszú évek kutatómunkája után eljutott arra a megállapításra, hogy ezekre a problémákra, ezek megoldására az egyén, a személyes én megismerésén át vezet az út.

Mit jelent ez a következtetés? Akkor is válság volt, a mostaninál nagyobb!

Számomra minden esetre azt jelenti, hogy az úgynevezett gazdasági válság nem okozó, hanem sokkal inkább okozat,következmény. Hiszen a gazdaságot is, mi magunk, emberek csináljuk kisebb-nagyobb mértékben, alacsonyabb- vagy épp igen magas befolyású szinteken. Következménye tehát a gazdasági válság az emberi lény cselekedeteinek, amik mint tudjuk, a gondolatokból, a gondolkodásból, annak módjából, mikéntjéből születnek.

Így én most módosítanám a túlhangoztatott gazdasági válság arctalan és megfoghatatlan kifejezést, egy kevésbé emlegetett, azt is mondhatnám talán, hogy agyonhallgatott valamire, amit én morális válságnak, vagy erkölcsi válságnak neveznék. Továbbmegyek, és azt mondom, hogy balga, de még inkább bűnös dolog csak gazdasági válságról beszélni.

Ez olyan, mint ha az orvos a hányásról és hasmenésről papolna, azt kezelné, a vírusos gyomorfertőzés helyett.

A kezelést persze azonnal el kell kezdeni, jelen esetben a gazdasági körülmények javításán, de hihetetlenül nagy félreértés itt megállni, és ezen a jelenlegi szinten hagyni az emberi tényezőt. Ha ez történik, előbb-utóbb minden kezdődik, majd előröl.

„Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett”  írta Albert Einstein

És itt eljutottunk a tudatosság szintjeihez, mint az emberi létezés talán legmeghatározóbb minőségszabályozó tényezőjéhez. Véleményem szerint, ezért elhibázott dolog pusztán gazdasági válságról beszélni, és csak azt kezelni, mert ez esetben - a példához visszatérve – a vírus még a gyomorban marad!

Mellőzném most itt azoknak a populáris, bár minden bizonnyal valós, észrevehető jelenségeken alapuló nézeteknek a tárgyalását, amik szerint a huszonegyedik század a kozmopolita tőke gazdasági hadviseléséről fog szólni. Ez a területfoglalás egy jól alkalmazható módja, távirányítással is precízen működtethető, céljait tekintve azonban semmiben sem különbözik a kőbaltával, vagy a nukleáris fegyverekkel vívott területszerző hadjáratoktól.

Sokkal érdekesebb számomra itt is az emberi tényező, a motiváció. Mindaddig, ugyanis amíg az ember, az életteret, a létezés és fejlődés lehetőségével rendelkező értelmes lény, a teremtéstől kapott koronaékszerét, ti. az értelmét nem arra használja, amire azt kapta, ez feszültségekhez, ilyen-olyan problémákhoz, vagy épp pusztításhoz fog vezetni. Láttunk már ilyet…

Mit lehet tenni? Létezik e megoldás?

Valahol azt olvastam, hogy a vál-ság szó első részét megtartva, a második felét módosítsuk, és így a vál-tozás szó, illetve annak jelentése, mint lehetőség áll a rendelkezésünkre. Mi itt már tudjuk azt is, hogy a változást, a változtatást képtelenség másokon kezdeni.

Átmeneti, felületes változást elérhetünk a családtagjainkon, a körülöttünk élőkön, de ők, ha mi magunk nem változunk, visszacsusszannak az „eredeti” állapotukba. De közületek itt már sokan megtapasztaltátok, hogy a bennetek végbemenő változás „kihallatszik”, és pozitívan hat a családra, a környezetre. Így már rajtuk is érzékelhető a tartós, pozitív irányú változás.

Azt tehetjük tehát, hogy nem állunk meg. Nem állunk meg, értelmünket és figyelmünket továbbra is arra használjuk, hogy meglátjuk azt, ami az adott körülményből adódó lehetőség, hozzátesszük, amit tudunk, megtesszük, ami tőlünk telik, minden esetben szem előtt tartva az itt, az Iskolában is hallott és kipróbált magasabb eszméket.

Valahol olvastam arról, hogy ha az ebben a szellemben gondolkodók, élők hányada eléri, az un. kritikus tömeget, az, átbillentheti a mérleg nyelvét. Hogy ez energetikailag működik, vagy más módon, teljesen mindegy, ha az eredmény kívánatos, hasznos, pozitív!

Az Iskola számunkra egy ilyen lehetőség, és az lehet mindazok számára, akik kapcsolatba kerülnek velünk, hogy az un. kritikus tömeghez tartozva, azt erősítve, erejét növelve hozzátegyük a magunkét ehhez az építő, valós értékeket hordozó munkához. Ez a kijelentés számotokra remélhetőleg már nem tűnik túlzónak.

Végezetül egy gondolat, nem tudtam kideríteni, de vagy Széchenyi-től, vagy Kossuth-tól olvastam, a következőt: ha egy suszter tökéletesen megtalpal egy rábízott cipőt, megtette a magáét a felemelkedésért.

Bánjon tehát ki-ki a rábízott cipővel e szerint!

Tartalmas szemesztert kívánok mindannyiinknak, köszönöm a figyelmeteket, és várjuk a hozzászólásokat.

A fenti gondolatokat a Filozófia Gyakorlati Iskola 2009 szeptemberi szemeszter nyitó találkozásán olvasta fel Szabó Miklós.